FEBRUÁR 25-TŐL A MOZIKBAN!

Előzetes

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Szinopszis

Egy székely asszony rója az utakat tíz éves kisfiával keresztül Erdélyen. Varga Katalint férje elkergette otthonukból, miután tudomására jutott, nem ő a kis Orbán valódi apja. A szilárd férfit nem érdekelték a körülmények, vagy az asszony magyarázata. Pedig Katalin nem volt hűtlen hozzá – egy éjjel hazafelé megerőszakolták. A nő ezzel a traumával él azóta is, ám ez eddig senki nem tépte fel a régi sebeket. Most azonban, elkeseredésében útnak indul, hogy megtalálja egykori támadóit, és bosszút álljon rajtuk. Orbánnak azt hazudja, a beteg nagymamát mennek meglátogatni. Szekéren utaznak, istállóban alszanak, ahol gyanússá válnak a helyiek szemében, onnan gyorsan továbbállnak. Végül az anya és a gyerek rátalálnak a bűnösre, akinek úgy tűnik, már megbocsátott az isten. Felesége van, dolgos, becsületes emberként éli életét. De a bűnhődés elől nincs menekvés. Még akkor sem, ha a bosszú csak újabb bosszút szül.

A Budapesten élő brit rendező, Peter Strickland vérbeli független filmes: a brit-román-magyar koprodukcióban készült Varga Katalin balladája semmilyen támogatást nem kapott, a rendező az örökségéből és barátok hozzájárulásából finanszírozta a munkát. A forgatás végül hétmillió forintnyi összegből három hét alatt, egy 11 tagú magyar stábbal zajlott, utómunkálatai pedig már a román Libra Film támogatásával valósulhattak meg Budapesten.

A film szereplői a csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, kovásznai, kézdivásárhelyi színpadok ismert nevei, míg a címszereplőt alakító Péter Hilda A Kolozsvári Színház társulatának tagja.